első részecske :)

Sziasztok:) Amit most írok a prológusnak nem a folytatása az,majd később fog játszódni.

Ja és amugy meg nagyon ratyi lett..

2012.01.01.

Ismét egy kietlen utca tájain találtam magam.Az eszemnek fogalma se volt arról,hol járhatok. Ki-ki csapódva poroltam fel a sötét sikátor földjét bakancsommal.Éreztem ahogy a szél megsüvíti hátam. Éreztem a hideget.. Egyre hidegebb lett, és én fáztam. A sikátorban temérdek kuka állt.Egybe-egybe a lábam beletalált rúgni. Egy kisebb erőltetett reflex-el az egyik szemetes csattogó hangot kiadva a földre került. Önkívületi állapotomban lehettem. Előző éjszaka szilveszteri partin ütöttem az időt. Ebből érthető ez az állapot.Persze ez nálam mindig érthető. Minden héten ez van. Egy problémás gyerek így üti ki magát. Ilyenkor nem látok senkit aki megakadályozza a boldogságom. Segítséggel is de ilyenkor boldog vagyok. Egy időre. Amikor aztán megjelennek a tünetek és hasamban kavarog minden. Az érzések , és más is. A fejem lüktet, hasít. Nem tudom,hol vagyok és,hogy kerülök majd haza. Önkívületi állapot..

Hol vagyok?- fogtam fejem egy ágyból felkelve. 

Otthon.
Jöhet a napi szokásos rutin. 
Felkelek, kimegyek, kapok a fejemre, visszamegyek felöltözöm , eszem, fekszem, elmegyek. És kezdődik előről.
Lassan de mostmár biztosan lépkedtem le a házunk gesztenyebarna csigalépcsőin. Tudtam,hogy mi vár rám. Már megszoktam.. ( most úgy teszek,mintha nem én lennék a hibás..) 
*
- Megint az én okos ügyes nagylányom voltál. Hoztad a formádat. Gratulálok.
- Én is szeretlek. Örülök,hogy te is. 
- Ki mondta,hogy nem szeretlek?- egy egyszerű mozdulattal csapta le a kést az asztalra s kezét csípőjére helyezte - Csak már nem gondolod,hogy idegileg kikészítesz? Szerinted te a normális gyerekek közé tartozol? Gondolkozz el,hogy mit csinálsz. Ennek nem lesz jó vége. Nagyon nem. Tönkre teszed magad. S már tetted is. 
- Oké. Próbálj meg változtatni. Úgy sem megy. Szia.- intettem neki és felrohantam a szobámba. 


- Ja és néha iskolába is kéne járnod- kiabált még utánam,amit már alig hallottam.


Iskola?!Mit gondol. Mi vagyok én. 
Elfeküdtem ágyamon és a sötétbarna plafont kezdtem el szemeimmel csodálni. Érdekes színjáték az egész.A barna fal táncra perdül az ablakon beszűröd arany fénysugarakkal. Megnyugtató a látványa..
*
Hogy miért vagyok ilyen?. Egyszerű.  
Minden akkor kezdődött amikor 6 éves koromban betörtek hozzánk. Láttam ahogy apám meghal.
 Az életben kudarcok sora gyötört. Amibe belekezdtem nem sikerült. Semmi. A tanulás sem az én pályám. 
Elkezdtem bulikba járni. Jó volt. Társaságban volt és jól éreztem magam. Aztán rászoktam a cigarettára. Imádom a füstjét. Megnyugtat.

Nem nem vagyok emo-s. Nem vágdosom magam. 
Az élet nekem nem adott sokat. És ha még jól is élnék.. Hogyne. Fázom.Nincs pénzem. 


Na kezdjünk el készülődni. 
Haj vasal.- kész.
ruha felvéve.- kész. 
ennyi. Indulhatok. 


- Nem mész el. - mondta anya teljesen higgadt hangon
- Csak figyelj. - csaptam be az ajtót magam után
Úgy érzem nem megyek egyhamar haza. 
Ismét a poros utca. Az otthonom. Itt vagyok a legtöbbet. Szeretem nézni ahogy a másfajta emberek elsuhannak mellettem és megnéznek,mert én más vagyok. Nem a tömeggyártmány. És szeretem kinyilvánítani a véleményem. Eztért kerülök mindig bajba.
Nem érdekel. Köpök mások véleményére. Csak az enyém számít. 
Megérkeztem a mai buli helyszínére. Egy pincekocsma. Tömérdek ember táncol a ház koszos lépcsőin és szőnyegén. Ez egy ütős hely.  
Rögvest a bárpult felé vettem az irányt. 
- Jack Deniels-t. 
- Kérek szépen? 
- Kocsit ne vegyek?
- Máris adom- húzta össze a szemöldökét 
A mai első adag. Végre. Ellazulhatok. Ez a tömény ízvilág.  Nekem való. 


- Hé jössz csörögni?- kérdezte egy számomra ismeretlen részeg srác
- Húzz el. 
- naaa.- húzott magával. 
- Azt mondtam húzz el vadbarom.- mondtam flegmán
- vadbarom? tudod kivel beszélsz kislány- szorította meg a kezem.
- igen képzeld tudom.-álltam fel a székről. 
- akkor jössz.
- nem megyek.- rántottam ki magamat a kezei közül. 
A wc felé vettem az irányt. Átkászálódtam a tömegen.
Lekönyököltem a tükör elé.
,barom'. 
Visszamegyek. 
- még egy ugyanilyet. ,kérek szépen'..


a 4. ugyanilyen után már elég kábult voltam ahhoz,hogy elkezdek valamit csinálni is. 
Szokásomhoz híven felálltam egy asztalra és ott kezdtem parádézni. Csak most nem úgy sikerült,mint szokott. Csak annyit éreztem,hogy zuhanok.. Szabadesés. Jó érzés volt. Aztán nem. Kínzott a fájdalom.. Gyötört!. Nem éreztem a lábam. 


- Valaki segítsen.- préseltem ki számon. 
Nincs semmi bajod. Állj fel. - állapította meg valaki. 
Semmi bajom. Nem látott? A sírás folytogatott. És vége. Kitört! Sírtam és próbáltam felállni de abból a 100 emberből aki ott volt senki sem volt képes segíteni. Egyedül álltam fel és botladoztam ki az ajtón sikítva,sírva. Az első lehető helyen megálltam. 
Rágyújtottam..




,,Lassan éreztem,ahogy a füst kikászálódik számból és 
lassan 
de biztosan orrom felé menetel. El kezdett reagálni. 
Beszívtam azt a sokszor érzett illatot. Hirtelen 
elvesztettem egyensúlyomat és meginogtam. Éreztem,hogy 
kiárad belőlem minden. A kis füstfoltocskák lassan felhőt 
képeztek. Már minden porcikámon éreztem az illatát.
A cigaretta füstje átjárt.
Hajam szálai egymáshoz ragadva kifésülhetetlenül 
csüngtek..Bőrömön sebek halmai találták meg új 
lakhelyüket.
Testem tele piszokkal. Lelkemet is jókora befedetlenek 
sebek és csupa piszok díszíti.
Azt hiszem elértem a mély pontomat.
A poros utcán hanyatlik testem, és én nem tudok mit tenni. 
Itt fekszem a világ végén összetörve elgörnyedve. Senki sem 
segít... Kezdem megszokni.. Ilyen az élet? Nem. Ez nem az."