halihó!

Sziasztok! Igazából most rendest részt nem hozok,  csak egy kicsit átjavítottam a második rész végét és a szereplőt bemutatom nektek,mert tudom,hogy szinte semmit nem tudtok róla.

Szóval.

A lány neve Fortuna. 17 éves. Magyarországon él . Hátrányos helyzetű, nincs sok pénzük. Az apukája 6 éves korában meghalt, és ezt neki végig kellett néznie. Ezért ilyen. Próbálja elfeledni a fájdalmait és a kudarcait az életben. Nagy barátai nincsenek, inkább csak ezek a fiúk és akiket a bulikban néha-néha lát. Iskolába nem-nagyon járt, ezért meg is bukott. Van egy öccse aki most 12. Ő egy tanulós gyerek és semmi probléma nincs vele. Az anyukája igazából nagyon szereti a lányt, de semmivel nem bírja rávenni,hogy normális legyen és ebbe már belefáradt.

Egyelőre ennyit írtam róla.

Ja és nyugi! A lány észhez tér.;))

második rész.

sziasztok! Bocsi,hogy ilyen rövid részeket írok, de majd idővel hoszabbak lesznek. Ez egy kicsit gatyi rész lett de remélem,azért tetszeni fog :)

http://www.youtube.com/watch?v=zQME-ChSwNM egy kis hangulathozónak :) 

-ki vagy?- ,,Egyszerre csak megfogta a kezemet, s alélt pilláim lassan felvetődtek"
- a megmentőd.- hangjából éreztem,hogy kedves és lágy. Csak egy valaki lehetett.
-Ro-roli? - fordultam megmentőm felé.-Ő a barátom. Az egyetlen aki ilyenkor is képes idejönni. Szegény. Ő szeret..
- Gyere. Hazaviszlek. - segített fel.
- Inkább ne. Most nem szívesen mennék haza- poroltam le magamról mindent.
-Akkor egy másik helyre megyünk. - szálltunk be a kocsijába.
Édes mandula illat volt. Az előz pocsék szagtól eltérően ez csodás volt.
- Hova viszel?
- Majd meglátod..
Ő Roli. A barátom. Az egyik.. Ő az aki jobban szeret. A másik Ricsi, ő szerintem úgy van velem,mint én vele..
Igazából egyiket sem szeretem. Csak úgy vannak.. Pl. az ilyen alkalmakra..
- Oké. És köszönöm.. Hálás vagyok. De tényleg..
- Rám mindig számíthatsz.
Annyira sajnálom. Nem így kéne vele bánnom. Ő nem ezt érdemli. Nem engem.. Nem egy ilyen embert.
Csendben ültünk az autóban. Ezen az egész napon gondolkoztam. Ez az újabb buli, ami mibe fulladt. Sokszor volt ilyen és lesz is még. Nekem ez az életem.. Ebben találtam meg magam..


- Megérkeztünk?- kérdeztem egy idő után.
- Igen. Itt vagyunk.Szállj ki.
Egy társasháznál álltunk meg.A liftből egyenest a negyedik emeleten szálltunk ki. 
Idős kis társasház lehetett ez.. Mindenhol régi növények kúsztak a falon. 
A 23-as ajtajú házhoz léptünk. Gyorsan kikulcsolta az ajtót és bementünk. Érdekes illat volt bennt. Talán hárs. 
-Gyere beljebb.- dobta le a kulcsot az asztalra
Bólintottam.- Kié ez a ház? - követtem.
- Az egyik haveromé. Mint látod épp nincs itthon. Na tusolj le. Így nem feküdhetsz le. A fürdőben megtalálsz mindent. Törölközőt szappant, és ami kelhet. 
-Rendben- mosolyogtam. 
Beléptem a fürdőbe és megengedtem a vizemet. Körbenéztem. Találtam egy habfürdőt, bele is csorgattam a vízbe.

*


Túl jó hozzám ez a fiú.. Én pedig cserében semmit sem csinálok. Sőt meg is csalom. Ez így nem mehet tovább.. Véget kell érnie. Nem ezt érdemli..


Lassacskán kiszálltam a kádból és egy törülközőt csavartam magam köré. Kilépdeltem az ajtón és azt kezdtem kémlelni,hogy mit csinál. Valószínűleg észrevette..
-Gyere.Itt vannak tiszta ruhák.. - mutatott a szekrényre.
- Köszönöm - mosolyogtam rá.
Egy rövid nadrágot és egy fekete pólót adott. Végre tiszta ruha...
- Szerintem menjünk lefeküdni. Nehéz nap volt számodra a  mai - lépett közelebb. 
-Igen. Fordítottam el a fejemet. Az ágy felé vettem az irányt. Betakaróztam és oldalra fordultam. Egyszer csak éreztem,hogy átkarolja a derekam. Nem éreztem semmit. Mint soha. 
Eljött az idő. Be kell vallanom mindent. Mióta kijöttem a fürdőből a szívem a torkomban dobogott az izgatottság miatt.Éreztem,hogy nem bírom tovább..Már párszor ki-ki akaródzott mondani, de eddig az agyam megakadályozta a másnak való fájdalmat okozást. Most nem ment.. Hallgattam a szívemre.
-Roli.- fordultam át felé. 
- Igen?- nézett szemembe
- Mondanom kell valamit.. 
- Hát akkor rajta- mosolyodott el.
- Figyelj, ezt tudom,hogy nem szoktad meg tőlem, de most komoly leszek. Tudom,hogy laza vagyok és olyan aki köp a világra de 
- Csak mondd már - vágott közbe.
- Hát.. Belevágok a közepébe. Én nem érdemellek meg téged- fakadtam ki. 
- Hogy mi? 
Feljebb ültem az ágyon az adódó reakció miatt.
- Igazából. Te mindig segítesz mindenben. Mindig ott vagy amikor kell.
- Ez természetes hisz..
- De én sohasem!- vágtam közbe. És.. Nem te vagy az egyetlen fiú az életemben... 


- Hogy mi??- vágódott ki az ágyból. 
 Hátrébb húzódtam.
- Mióta?
- Mióta járunk..
- Te mit képzeltél meddig akarod ezt titokban tartani? - mondta teljesen higgadtan. 
- Nemtudom.. Sokági csak  nem bírta a lelki ismeretem.
- Te szívtelen vagy. És szánalmas. És egy nagy ribanc.- mondta most már idegesen. Éreztem,hogy igaza van. És jogos minden amit mondd.. 
- Hordd el magad innen. Nem érdekel,hogy hova mész.- tolt  arébb.. Rám többé ne számíts.  
 A sírás szinte már fojtogatott..
- Mit állsz itt ilyen szomorú fejjel? Mit vártál,hogy majd tovább ölelgetlek?
Értettem a célzást. Sarkon fordultam megfogtam az ajtót. Egyszer még visszanéztem , s elhagytam a házat..
Leültem a legközelebbi padra. Nem tudtam hova menni. Kénytelen lettem volna haza menni..

első részecske :)

Sziasztok:) Amit most írok a prológusnak nem a folytatása az,majd később fog játszódni.

Ja és amugy meg nagyon ratyi lett..

2012.01.01.

Ismét egy kietlen utca tájain találtam magam.Az eszemnek fogalma se volt arról,hol járhatok. Ki-ki csapódva poroltam fel a sötét sikátor földjét bakancsommal.Éreztem ahogy a szél megsüvíti hátam. Éreztem a hideget.. Egyre hidegebb lett, és én fáztam. A sikátorban temérdek kuka állt.Egybe-egybe a lábam beletalált rúgni. Egy kisebb erőltetett reflex-el az egyik szemetes csattogó hangot kiadva a földre került. Önkívületi állapotomban lehettem. Előző éjszaka szilveszteri partin ütöttem az időt. Ebből érthető ez az állapot.Persze ez nálam mindig érthető. Minden héten ez van. Egy problémás gyerek így üti ki magát. Ilyenkor nem látok senkit aki megakadályozza a boldogságom. Segítséggel is de ilyenkor boldog vagyok. Egy időre. Amikor aztán megjelennek a tünetek és hasamban kavarog minden. Az érzések , és más is. A fejem lüktet, hasít. Nem tudom,hol vagyok és,hogy kerülök majd haza. Önkívületi állapot..

Hol vagyok?- fogtam fejem egy ágyból felkelve. 

Otthon.
Jöhet a napi szokásos rutin. 
Felkelek, kimegyek, kapok a fejemre, visszamegyek felöltözöm , eszem, fekszem, elmegyek. És kezdődik előről.
Lassan de mostmár biztosan lépkedtem le a házunk gesztenyebarna csigalépcsőin. Tudtam,hogy mi vár rám. Már megszoktam.. ( most úgy teszek,mintha nem én lennék a hibás..) 
*
- Megint az én okos ügyes nagylányom voltál. Hoztad a formádat. Gratulálok.
- Én is szeretlek. Örülök,hogy te is. 
- Ki mondta,hogy nem szeretlek?- egy egyszerű mozdulattal csapta le a kést az asztalra s kezét csípőjére helyezte - Csak már nem gondolod,hogy idegileg kikészítesz? Szerinted te a normális gyerekek közé tartozol? Gondolkozz el,hogy mit csinálsz. Ennek nem lesz jó vége. Nagyon nem. Tönkre teszed magad. S már tetted is. 
- Oké. Próbálj meg változtatni. Úgy sem megy. Szia.- intettem neki és felrohantam a szobámba. 


- Ja és néha iskolába is kéne járnod- kiabált még utánam,amit már alig hallottam.


Iskola?!Mit gondol. Mi vagyok én. 
Elfeküdtem ágyamon és a sötétbarna plafont kezdtem el szemeimmel csodálni. Érdekes színjáték az egész.A barna fal táncra perdül az ablakon beszűröd arany fénysugarakkal. Megnyugtató a látványa..
*
Hogy miért vagyok ilyen?. Egyszerű.  
Minden akkor kezdődött amikor 6 éves koromban betörtek hozzánk. Láttam ahogy apám meghal.
 Az életben kudarcok sora gyötört. Amibe belekezdtem nem sikerült. Semmi. A tanulás sem az én pályám. 
Elkezdtem bulikba járni. Jó volt. Társaságban volt és jól éreztem magam. Aztán rászoktam a cigarettára. Imádom a füstjét. Megnyugtat.

Nem nem vagyok emo-s. Nem vágdosom magam. 
Az élet nekem nem adott sokat. És ha még jól is élnék.. Hogyne. Fázom.Nincs pénzem. 


Na kezdjünk el készülődni. 
Haj vasal.- kész.
ruha felvéve.- kész. 
ennyi. Indulhatok. 


- Nem mész el. - mondta anya teljesen higgadt hangon
- Csak figyelj. - csaptam be az ajtót magam után
Úgy érzem nem megyek egyhamar haza. 
Ismét a poros utca. Az otthonom. Itt vagyok a legtöbbet. Szeretem nézni ahogy a másfajta emberek elsuhannak mellettem és megnéznek,mert én más vagyok. Nem a tömeggyártmány. És szeretem kinyilvánítani a véleményem. Eztért kerülök mindig bajba.
Nem érdekel. Köpök mások véleményére. Csak az enyém számít. 
Megérkeztem a mai buli helyszínére. Egy pincekocsma. Tömérdek ember táncol a ház koszos lépcsőin és szőnyegén. Ez egy ütős hely.  
Rögvest a bárpult felé vettem az irányt. 
- Jack Deniels-t. 
- Kérek szépen? 
- Kocsit ne vegyek?
- Máris adom- húzta össze a szemöldökét 
A mai első adag. Végre. Ellazulhatok. Ez a tömény ízvilág.  Nekem való. 


- Hé jössz csörögni?- kérdezte egy számomra ismeretlen részeg srác
- Húzz el. 
- naaa.- húzott magával. 
- Azt mondtam húzz el vadbarom.- mondtam flegmán
- vadbarom? tudod kivel beszélsz kislány- szorította meg a kezem.
- igen képzeld tudom.-álltam fel a székről. 
- akkor jössz.
- nem megyek.- rántottam ki magamat a kezei közül. 
A wc felé vettem az irányt. Átkászálódtam a tömegen.
Lekönyököltem a tükör elé.
,barom'. 
Visszamegyek. 
- még egy ugyanilyet. ,kérek szépen'..


a 4. ugyanilyen után már elég kábult voltam ahhoz,hogy elkezdek valamit csinálni is. 
Szokásomhoz híven felálltam egy asztalra és ott kezdtem parádézni. Csak most nem úgy sikerült,mint szokott. Csak annyit éreztem,hogy zuhanok.. Szabadesés. Jó érzés volt. Aztán nem. Kínzott a fájdalom.. Gyötört!. Nem éreztem a lábam. 


- Valaki segítsen.- préseltem ki számon. 
Nincs semmi bajod. Állj fel. - állapította meg valaki. 
Semmi bajom. Nem látott? A sírás folytogatott. És vége. Kitört! Sírtam és próbáltam felállni de abból a 100 emberből aki ott volt senki sem volt képes segíteni. Egyedül álltam fel és botladoztam ki az ajtón sikítva,sírva. Az első lehető helyen megálltam. 
Rágyújtottam..




,,Lassan éreztem,ahogy a füst kikászálódik számból és 
lassan 
de biztosan orrom felé menetel. El kezdett reagálni. 
Beszívtam azt a sokszor érzett illatot. Hirtelen 
elvesztettem egyensúlyomat és meginogtam. Éreztem,hogy 
kiárad belőlem minden. A kis füstfoltocskák lassan felhőt 
képeztek. Már minden porcikámon éreztem az illatát.
A cigaretta füstje átjárt.
Hajam szálai egymáshoz ragadva kifésülhetetlenül 
csüngtek..Bőrömön sebek halmai találták meg új 
lakhelyüket.
Testem tele piszokkal. Lelkemet is jókora befedetlenek 
sebek és csupa piszok díszíti.
Azt hiszem elértem a mély pontomat.
A poros utcán hanyatlik testem, és én nem tudok mit tenni. 
Itt fekszem a világ végén összetörve elgörnyedve. Senki sem 
segít... Kezdem megszokni.. Ilyen az élet? Nem. Ez nem az."

Egy icipici prológus :)

Lassan éreztem,ahogy a füst kikászálódik számból és lassan de biztosan orrom felé menetel. El kezdett reagálni. Beszívtam azt a sokszor érzett illatot. Hirtelen elvesztettem egyensúlyomat és meginogtam. Éreztem,hogy kiárad belőlem minden. A kis füstfoltocskák lassan felhőt képeztek. Már minden porcikámon éreztem az illatát.
A cigaretta füstje átjárt.
Hajam szálai egymáshoz ragadva kifésülhetetlenül csüngtek..Bőrömön sebek halmai találták meg új lakhelyüket.
Testem tele piszokkal. Lelkemet is jókora befedetlenek sebek és csupa piszok díszíti.
Azt hiszem elértem a mély pontomat.
A poros utcán hanyatlik testem, és én nem tudok mit tenni. Itt fekszem a világ végén összetörve elgörnyedve. Senki sem segít... Kezdem megszokni.. Ilyen az élet? Nem. Ez nem az.