Az utazás soha nem pénz kérdése, hanem bátorságé.

sziasztok! 

Tudom,hogy nagyon rövid lett ez a rész,de legközelebb ígérem többet összehozok! :)) 

Óriási tömeg fogadott a repülőtéren. Még sosem voltam itt.. Nem utaztam sehovasem. Egészen eddig. Igaz,most sem szánt szándékkal..
A repülőtér egy igazán szép , fényes és nagy épület volt. Felgyalogoltunk több óriási lépcsőn aztán pedig egy várakozóba vezetett az utunk. Innen láttam,ahogy felszállnak a repülők.
Most biztos érdekesnek tartjátok,hogy nem probáltam meg elszökni, de nem tudtam. Drágaságos édesanyám végig fogta a karomat. Mint valami 6 évesnek. Nem tudtam semmit tenni..
Miután a bemondóban közölték,hogy a gépem fél óra múlva indul ki mentünk a várakozóból és egy nagy terembe érkeztünk. Itt sok kassza állt egymás mellett, amelyekre mind egy város volt  ; Nápoly,Párizs,Róma,Berlin,Prága,Baku?!, Barcelona, London,
- Manchester! - kiáltott fel anya. - álljunk be ide.
Miután végig álltunk a hosszú-hosszú sort , édesanya odaadta a jegyemet, s a bőröndömet. Ezt itt megcímkézték aztán elmagyarázták hova menjünk. Nem sokkal arrébb volt egy kapu. Itt még megpróbáltam egy utolsó szökést, mivel anya elengedett,hogy átmehessek, sikertelenül. Át tolt a kapun, ami szerencsémre nem jelzett ki semmit.. Sértődöttségemben mutatva vissza sem néztem felé. Csak mentem.. Gyalogoltam a  végtelenbe és tovább...


- Csatolják be az öveiket. Felszállunk!- hangzott a hangosbemondóból.
Lassan becsatoltam s éreztem,hogy a gép mozgolódni kezdd. Kitekintettem az ablakon. Láttam anyát.
Még sosem ültem repülőn és eléggé hányós vagyok.. És most is rosszul voltam. Azt mondják,hogy amikor felszáll a repülő azt nem lehet érezni. Hát én éreztem. Éreztem,ahogy a gép egyre tolódik tolódik és őszintén nagyon féltem. Aztán azt is éreztem ahogy egyenesben van. Megnyugodtam, de még mindig rosszul éreztem magam. Kimentem a mellékhelyiségbe aztán rágyújtottam*.- mindenki engem nézett.
-Kisasszony. Kérem fáradjon a kihelyezett dohányzó helyiségünkbe! A többi utast zavarja.
- Hát aztán?- néztem rá flegmán. - Jólvan. - álltam fel.
Az út további részében már egyáltalán nem tartottam a repülőtől. A nagy részét végigaludtam vagy hallgattam a zenét ami szólt.


Még délután volt mikor leszállt a gép. Ahogy édesanya mondta várt rám egy ember, aki elvezetett abba az izébe.Borzasztó volt egy olyan helyen járkálni egy olyan emberrel amit/kit még soha nem láttam. Utáltam. És az utálatomat düh váltotta fel. De itt még nem kíséreltem meg szökést mivel ugye nem ismerem Manchestert.
*Az épület rideg , sárga színű volt.  A fák ágai beárnyékolták az egészet. Régi lehetett, az ablakokon és a falon látszott. A nő egész végig szorosan fogta a karomat. Néha-néha már fájt.
Amikor bevezetett az épületbe újra az az érzés kapott el,mint a repülőn. Kavargott a gyomrom és forgott körülöttem a világ. Az elájulás kerülgetett. Szerencsémre( vagy nem) az ápolók hoztak egy kis vizet. Lassacskán magamhoz tértem.


Körülvezettek az épületen. Mint kint , folytatta ridegségét. Fehér falak székek asztalok. Semmi dísz.. Ez így nekem nem jó. Nem akarok itt lenni! Utálom ezt!

:)

Sziasztok!

Előreláthatólag pénteken lesz rész! Bocsii:(

Az egész élet csak játék, azoknak, akik játsszák. Akik nem, azoknak dráma.

na sziasztok. Tudom,hogy nincs sok komim, de magamat is ismerve tudom,hogy attól függetlenül elolvassák. Látom hány kattintás van, és köszönöm! Túlléptük az 1200-at :)) A szövegben mindig megfogok csillagozni egy részt annak a helyébe képzeljétek a képet:)

Tudtam,hogy így nem mehetek. Ne kérdezzétek,hogy miért.. 

Arra jutottam,hogy keresek valami alvóhelyet éjszakára.Megint a jól ismert utca. Számos fa , bokor és kis szemetes zsák volt, de olyan hely ahol tudtam volna aludni, anélkül,hogy bármilyen emberi lény észrevegyen nem volt. Messzebb kellett mennem.Budapest szűkös utcáit jártam s már alig éreztem a lábam. Bizsergett és zsibadt. Nem haladhattam tovább. Most már le kellett pihennem. Minden jó volt. Egy cső mellett döntöttem.. Belefeküdtem és próbáltam nyugogóra térni. *


A nap nyugtató és vakító sugaraira ébredtem. Most már muszáj voltam hazamenni. Mivel nem volt nálam pénz se villamosra se buszra gyalogolnom kellett. Nem nagyon ismertem a környéket.. Egy kicsit talán el is tévedtem , de egy órás barangolás után hazajutottam. 
Mihelyst kinyitottam az ajtót meg láttam az öcsém nagy barna szemeit ahogy nézi ki jön be az ajtón.
- Forti - rohant oda hozzám és ölelt meg. - visszaöleltem
- anya itthon van? - mosolyogtam rá
- nincs. 
Éreztem,hogy a lábamba visszatér a melegség , s mintha egy kő esett volna le a szívemről. Nagyon megkönnyebültem. Talán megúsztam... 


Felmentem a szobámba és felvettem a saját ruháimat.
A szekrényem turkálása közben rábukkantam egy képre. Én és apukám. Vigyorogva horgászbottal álltam a kezemben apa pedig átkarolt.. Emlékszem a tanyánkon voltunk. Ott kempingeztünk.. Akkor még pozitív érzéseim voltak a világgal szemben.. 


A gondolkodásmenetemet anya rekedtes kiabálása zavarta meg.


-  Fortuna azonnal gyere le! 


  Tudtam,hogy jön a mai fejmosás.  
Leballagtam a lépcsőn és anya villámló zöld szemeivel találtam szembe magam. 
- Gyere ide. 
Odébb lépkedtem. 
- Nem mondom el még egyszer a szokásos fejmosásos szöveget. Most már cselekszem. Ez így nem mehet tovább. Tudod,hogy nem állok jól anyagilag, de ezt meg teszem annak érdekében,hogy te újra az én lányomként viselkedj.
Az én lányom kifejezésnél majdnem mondtam valamit, de már beleuntam a sok visszabeszélésbe,úgy hogy most hallgattam mit mondd édes anyukám.
- Már régóta tervezgetem ezt. Beírattalak a Manchester Repair Clinic-re.  
Éppen készültem volna harsányan közbevágni, de megállított. 
- Igen. Ha tetszik ha nem. Kifizettem egy  lakás első havi lakbérét a többi már a te feladatod. Ez a klinika az olyan problémás gyerekek számára készült,mint te vagy. Ha újra értelmes leszel, ki engednek és a főiskolai vagy egyetemi tanulmányaid egy részét is állják.  Úgy hogy menj fel a szobádba pakolj össze azonnal. Ma indulsz!! 
- persze- röhögtem ki.  Mit gondol.. Még,hogy elutazok Manchesterbe.. Nem tud kényszeríteni. Háhá- röhögtem magamba. 


Fel ballagtam a szobámba, s mivel nincs tv-m elkezdtem rajzolgatni.Mindig angyalokat rajzolok. Talán a nyakláncom lehet az oka ami mindig rajtam lógott.* Ezt is apukámtól kaptam. Tudom,hogy sokat emlegetem,de.. Nagyon szerettem és szeretem. 
Amit anya kitalált az nevetséges és felfoghatatlan.. Úgy kezel,mint egy kisgyereket.. És ez a szituáció is elég gyerekes volt.. Csak úgy secc-pecc kimegyek Angliába.. Nem tud kényszeríteni! 
Végre kész a rajzom! Egy újabb mű a falamon. 
- Remélem kész vagy- hallottam,hogy lépked a lépcsőkön
- Már nincs sok idő. - jött egyre közelebb 
- Mi a frászt csinálsz? Nem meg mondtam,hogy pakolj be?
- Szerinted ez úgy megy,hogy te azt mondod,hogy megyek Angliába én meg megyek? A francokat.. Biztos nem megyek. Nem tudsz kényszeríteni. 
- Ha te nem pakolsz, majd én. 
Elkezdte kitúrni és kihajigálni az összes ruhámat. Ezek után mindent bepakolt két hatalmas bőröndbe. És aztán? Én még így sem fogok elmenni. Nehogy már.. Az életem eddig is túl bonyolult. Nem szeretném,hogy még többször ,,fejbe vágjam magam. "
Anyukám lassan bepakolt. Csípőre tett kézzel győzedelmes arccal fordult felém. 
-  és szerinted most megyek? - nevettem 
- persze,hogy mész. 
Egy ideje már ilyenkor nem próbálkozik többet. Most eltántoríthatatlan volt céljától. Látszott rajta a büszkeség. Csak nem tudom,hogy mire. 
Én még mindig nevettem, s csóváltam a fejem. Édesanyám lassan távozott.  
 A tervem a következő volt : felveszem a kabátom, kimászom az ablakon és elmegyek.  
 Gyorsan felvettem a kabátom és már rutinosan tettem ki lábaimat a párkányon megkerestem a lábamhoz legközelebbi falból kiálló részt  és lassan lassan lemásztam.*
Vagyis lehuppantam. Picikét éreztem,hogy szúr valami. Egy bokorra,estem rá annak egyik kiálló ága szúrt. 
Azonban nem ez volt a legnagyobb gondom...


Leporoltam mindenemet felkászálódtam megfordultam és elkezdtem volna futni. 
Ha..


Tudtam,hogy most a sorsom megpecsételődik.. Nincs visszaút. 
Két nagy darab ember állt előttem karba tett kézzel. Azt sem tudtam hirtelen hova kapkodjam fejem. Ilyen még nem volt. Anyám kijátszott... 


Próbáltam úgy tenni,mintha nem érdekelnének. Elkezdtem gyorsan sétálni, de megfogták a karomat és visszahúztak. Egyenesen be a házba.. 
- Nem meg mondtam,hogy mész Manchesterbe? Elkísérlek a reptérig és felszállítalak a gépre. A repülőtéren vár az intézet vezetője aki elvisz az albérletedbe, aztán az intézetben körbevezet. 
Ezek után keress valami munkát,mert az albérletet valamiből ki kell fizetned. 
Nem tudtam mit tegyek. A rémálmom vált valósággá. Éreztem,hogy bent minden kavarog.Hogy mindjárt elájulok,vagy elkap egy hisztiroham. Hogy az egész életem egy.. 
Éreztem ahogy a verejték leszalad a bőrömön és a padlón landol. A csak akadozva éreztem magaménak.. És megtörtént rikoltozó sírásban törtem ki és kérleltem édesanyát,hogy ne tegyen ilyet velem. Ne tegyen tönkre. Püföltem a földet és a lábába kapaszkodtam. 
Nem segített semmi nem segített. 
Fel állított,hozott egy kendőt és letörölte könnyeimet.
Nem tudtam mit tenni. Muszály volt elmennem. Majd lesz valami.. Megoldom. 
Beszálltunk a kocsinkba. Az utunk rögtön a Ferihegyi repülőtérre vezetett...